Tegyük fel, hogy mondjuk belezúgunk valakibe. Ilyenkor nyilván vele akarunk lenni. Ez már rögtön probléma, hiszen mi van, ha visszautasítanak? Stressz, fájdalom, önmarcangolás. Sux. Tegyük fel azonban, hogy mégis sikerrel járunk. Ebben az esetben tovább bonyolódik a dolog, hiszen elkezdünk valamiféle közös életet az illetővel, ami szinte soha nem könnyű. Kiderülhet, hogy a partner nem is olyan, mint amilyennek képzeltük. Ha elvárásokon aluli, az nyilván sux, erről nincs mit beszélni. Lehet viszont, hogy újdonsült párunk túlszárnyalja elvárásainkat. Ez is csak első ránézésre tűnik azonban szerencsének, hiszen az emberek többségénél ilyenkor elkerülhetetlen egy komolyabb féltékenység-kitörés. "Miért pont velem akar lenni? Semmi vagyok hozzá képest, biztos nem gondolja komolyan! Csak az idejét múlatja!" Nem kell részleteznem, hogy az ilyen gondolatok további bonyodalmakhoz, veszekedésekhez, önbizalomhiányhoz, általános rossz kedvhez vezetnek. Szintén sux. Előfordulhat persze, hogy se nem túl "jó", se nem túl "rossz" az illető, de most őszintén, mekkora lehet az esélye ennek? Kisebbfajta csoda kell ahhoz, hogy minden összejöjjön.
Csodák márpedig vannak.
