Csak nem?! Love sux?

Ki ne hallott volna már keserű, cinikus megjegyzéseket arról, hogy a szerelem felesleges, értelmetlen, fájdalmas, bonyolult, kerülendő? Eleinte valószínűleg mindenki ellenáll, vitatkozik az ilyen feltevésekkel, de azért végülis lehet benne valami, hamár ennyien mondják, nem?

Tegyük fel, hogy mondjuk belezúgunk valakibe. Ilyenkor nyilván vele akarunk lenni. Ez már rögtön probléma, hiszen mi van, ha visszautasítanak? Stressz, fájdalom, önmarcangolás. Sux. Tegyük fel azonban, hogy mégis sikerrel járunk. Ebben az esetben tovább bonyolódik a dolog, hiszen elkezdünk valamiféle közös életet az illetővel, ami szinte soha nem könnyű. Kiderülhet, hogy a partner nem is olyan, mint amilyennek képzeltük. Ha elvárásokon aluli, az nyilván sux, erről nincs mit beszélni. Lehet viszont, hogy újdonsült párunk túlszárnyalja elvárásainkat. Ez is csak első ránézésre tűnik azonban szerencsének, hiszen az emberek többségénél ilyenkor elkerülhetetlen egy komolyabb féltékenység-kitörés. "Miért pont velem akar lenni? Semmi vagyok hozzá képest, biztos nem gondolja komolyan! Csak az idejét múlatja!" Nem kell részleteznem, hogy az ilyen gondolatok további bonyodalmakhoz, veszekedésekhez, önbizalomhiányhoz, általános rossz kedvhez vezetnek. Szintén sux. Előfordulhat persze, hogy se nem túl "jó", se nem túl "rossz" az illető, de most őszintén, mekkora lehet az esélye ennek? Kisebbfajta csoda kell ahhoz, hogy minden összejöjjön.

Csodák márpedig vannak.

Bicikli

"Mint egy bicikli vagy egy kerék, amely ha elkezd gurulni, csak mozgás közben őrzi meg egyensúlyát, mihelyt megáll, eldől - a férfi és nő között elkezdődött játék is csak fejlődésben létezhet. Ha ma egy lépéssel sem jutott tovább, mint tegnap, akkor oda a játék." - Alekszandr Szolzsenyicin

Igen, végre sikerült úgy intézni, hogy egy helyen legyen netkapcsolat, Szolzsenyicin-könyv és én. UNFAIL! És igen, ez most kivételesen nem sux. Csak úgy van.

A három módszer

"There are three ways to do things: the right way, the wrong way, and my way - which is the wrong way but faster."

Nos, igen. Ez megint bebizonyosodott. Önérzet sux, ahogyan büszkeség is sux, meg sokszor a korrektség is. Good guys always finish last.

FAIL!

Nabazmeg. Itt ülök most valahol, ahol van (nem is akármilyen) internet-előfizetésem. Elég nagy részben a célból jöttem ide, ahol most ülök, onnan, ahol korábban ültem, hogy új bejegyzést rittyentsek ide a kis blogomra, aminek a gerince egy Szolzsenyicin-idézet lett volna. A Szolzsenyicin-idézetet tartalmazó Szolzsenyicin-könyvet persze nem itt olvastam, ahol most ülök, hanem ott, ahol korábban ültem. És természetesen jól ott is hagytam, holott ez lett volna a legfontosabb. (Meg a matrica a postaládára, az is ott maradt.) Na mindegy. Majd legközelebb.

Én

Hoha!

Learn to love

Ezt álmodtam. Illetve ennyi ragadt meg az álomból... meg egy dallam. Gondolom, ez azt jelenti, hogy fontos, ezért megosztottam. Hát, ennyi.

WTF?!

Na, ez már tényleg több a soknál. Értem én, hogy világválság meg mifaszom. De hogy van az, hogy reggel a szaros Sparban veszek tíz deka sonkát, négy darab banánt meg két liter kólát, és 900 forintot fizetek a pénztárnál? Ezért? Könyörgöm, ez egy reggeli meg némi lé. Oké, a kóla az Coca volt, márka, istenem, hát erre vágytam meg kellett a koffein, kinek nem. Mea culpa.

De akkor is, úgy húzzák ki az ezreseket a zsebünkből, mintha semmi nem lenne! És akkor a Spar még hagyján. A sarkon átellenben a KFC-ben egyszer 2700 (igen, kettőezer-hétszáz) magyar forintot fizettem az ebédemért, ennyibe kerül ugyanis egy normális férfi embernek ennie ott egy jót, ha nem akarja a fos műkrumplit magába tolni. Röhej!

Az ember manapság örül, ha munkája van, és egyáltalán kap valami fizetést (aminek a reálértéke évek óta csökken egyébként), annak a felét kapásból lenyúlja állam bá (mit csinál belőle?), még ha vesz valamit az ember, arra is rábasznak egy rakás adót (mert csak, miért ne nyúljuk le az embereket azért, mert valaki mástól vesznek valamit?), áfát, adott esetben jövedéki adót, luxusadót, anyámkínnyát.

Most meg beütött az igazi ménkő, és azok, akik bizonyos esetekben évtizedek óta azért kapják a fizetésüket, hogy elkerüljük a szopást, a vállukat vonogatják meg a karjukat tárják szét, hogy jaj válság van, nincs mit tenni. Eddig tartott a tudomány. Ennyit tudnak. Az ország vezetése az összes felkent szakértővel együtt lófaszt nem tud mondani (nemhogy csinálni) abban a pillanatban, amikor valami váratlan történik. Fingjuk nincs, mi van, bekúrták a gyeplőt a lovak közé, aztán ihaj. A „kocsis” meg néha megjelenik a kamerák előtt és magyaráz valamit. „Válság van, mindenkinek ki kell venni a részét.” Kedves uraim, ez így igaz. De nem mindegy a dolgok mértéke és aránya. Egyáltalán nem. Nem az én hibám, hogy zuhanunk, mint a kő, a béka segge alatt az egész ország. A maguké. Szedjék össze magukat. Szedjék össze, különben nem lesz szemétdomb, amin uralkodhatnak. De én azt nem itt várom meg, az biztos.