Eljött hát ismét az ősz. Figyelmeztetés nélkül, agresszívan szakadt az arcunkba a zimankó - már megint. Szürkeség, eső, sárguló levelek, téli álom óhajtása, iskolakezdés, miegymás. Úgy tűnik, magyaréknál - de legalábbis Budapesten - a napsütötte órák száma fordítottan arányos a köztereken fellelhető idióták előfordulási gyakoriságával. Leesik két liter eső, és már lehetetlenné válik a közlekedés a városban. Azt még megértem, hogy az autók száma a rossz időre való tekintettel növekszik. Azon ugyan csodálkozom, hogy két-háromszorosukra duzzadnak a szokásos dugók, vagy legalábbis a szemmérték ezt sugallja, mégis értem legalább a dolog logikáját. De. Miért kell nekem a körúton húsz percet várnom a csodálatos Combinóra? Persze iszonyú tömeg a megállóban, a végre valahára bedöcögő viliről nem is beszélve. Anyázás, ordibálás, lökdösődés, verekedés, stressz. Azt pláne nem értem, hogy a szóban forgó csúcsjárgány miért áll újabb öt percet minden egyes megállóban, amikor úgysem tud felszállni rá senki, leszállni meg nem akar.
A gyalogosok is megőrülni látszanak, érthetetlen módon kóvályognak süket-néma-vak félhullák módjára saját és mások testi épségével fikarcnyit sem törődve.
A gyalogosok is megőrülni látszanak, érthetetlen módon kóvályognak süket-néma-vak félhullák módjára saját és mások testi épségével fikarcnyit sem törődve.
Egyébként érdekes, hogy ugyanilyen tüneteket lehetett megfigyelni nyáron is, az első kánikula-"sújtotta" napon. Úgy látszik, nagyobb hatással van elménkre az időjárás, mint gondolnánk. A britek tudhatnak valamit, hogy folyton erről beszélnek.
Délután immár nyugodtan hazafelé autózva arra lettem figyelmes, hogy egy minimum két évtizedes szartaliga vág ki a mellettem lévő sávba sűrű és vaskos anyázások közepette, hogyaszondja mit tartom én fel a forgalmat. Vagy valami olyasmi. Gondolom. Valóban csak negyvennel közlekedtem hatvanas korlátozás mellett, ennek azonban oka volt, mégpedig a cirka húsz méterrel előttünk virító piros lámpa. Sporttársam ezt a tényt irdatlan satuzással konstatálta - a kereszteződésBEN. Szerencséjére már éppen váltott a lámpa, ezért a másik irányba haladóknak is piros volt már, így nem kaszálta el senki. Tartva a kényelmes negyvenes tempót, mellette elhaladva legbarátságosabb mosolyomat megvillantva intettem a volán mögött halálra vált arccal ülő szőke hölgy felé.
Azt hiszem, Besenyő Pista bá' örökbecsű költői kérdésével illik mindezek után búcsúznom. Így valahogy:
Emberek! Hánoooooormáááális?
1 megjegyzés:
Igazából sok fejgörcs van ránk hatással, mivel nem tudunk nem hogy magunknak sem másoknak megfelelni. Ezek komoly frusztrációt okoznak belül és időjárás változáskor előjön újra. Miért mert cicababa lekopott cipője miatt feszeng dezsőbéla meg nem mosott fogat 4 hete, árpád meg rájött hogy nem is nyaralt. Pumpumpum
Megjegyzés küldése