Ők meg röhögnek a markukba

Néha eszembe jut, hogy mi van akkor, ha az őrült összeesküvés-elméletek kitalálóinak igaza van? Ha ezek valójában nem is koholmányok, hanem legalább valamennyi valóságalapjuk van? Az átlagember ilyesfajta kérdéseinek többségére soha nem kaphat minden kétséget kizáró választ. Manapság például szokás egyes cégek vagy cégcsoportok szinte szó szerinti démonizálása - napjainkban mindenek előtt korunk igazi halálgyárosaira, a dohányipar szereplőire igaz ez.

Az ember hajlamos a British American Tobacco vagy a Philip Morris Sátántól való mivoltát zsigerből elvetni, s noha az így gondolkodóknak valószínűleg igazuk is van, érdemes - mint mindig - egy pillanatra megállni és elmélkedni a problémán.

A következőn gondolkodtam a minap. Az 1960-as évek óta gyártott összes (tehát még egyszer, ÖSSZES) személyautó alapfelszereléséhez hozzátartozik a szivargyújtó. A szivargyújtó, amit az összes általam ismert nyelven így hívnak, noha az autóban szivarozók száma ma már valószínűleg elég alacsony. Hamutartót is találunk kedvenc státusszimbólumainkban, általában többet is.

Semmiségnek tűnhet e tény, de ha belegondolunk, hogy beépített, külön az autózásra átformált kávéfőzőt vagy kenyérpirítót például egy kocsiban sem találunk (ha valaki látott már, szóljon, és adjon képet!), az már bizonyos következtetések levonására adhat okod a nemzetközi dohánylobbi hatalmát illetően. Arról nem is beszélve, hogy ez az érdekcsoport emberek millióinak lassú, fájdalmas kínhalálát okozza évente, legálisan. Bár ez sok mindenről elmondható.

Valahol hallottam egyszer, hogy a Detroit óriási kohóiban születő gépszörnyetegek esetében annak idején a szivargyújtó előbb vált az alapfelszerelés részévé, mint a biztonsági öv. Az utazók előbb tudtak rágyújtani, mint életben maradni autóikban.

Nem semmi.